Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek közös közleménye a gyermekek jogainak érvényesülését és a gyermekvédelmi rendszert érintő eseményekkel kapcsolatban

Az elmúlt időszakban számos hír jelent meg a sajtóban, amelyek rendkívül méltatlan körülményekről, erőszakos vagy agresszív bánásmódról számoltak be néhány hazai gyermekotthon vagy gyermekeket, fiatalokat ellátó lakásotthon működésével, gyakorlatával kapcsolatban. Ezek a sajtóhírek a közösségi média által is felfokozott módon, gyakran úgy jutnak el az olvasókhoz, hogy nélkülözik az érdemi, teljeskörű helyzetelemzést, a szakmai szempontból nélkülözhetetlen objektivitást.
2016. szeptember. 13.

Nemnövekedési Hét és nemzetközi konferencia - a jövő nemzedékek szószólójának közleménye

Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója örömmel értesíti a hazánk fenntartható fejlődéséért elkötelezett, azon munkálkodó polgárokat és szervezeteket, valamint minden érdeklődőt, hogy augusztus 30-tól szeptember 3-ig Budapest ad otthont az alternatív fejlődési utakat kereső nemzetközi közösség egyik legjelentősebb, együtt-gondolkodást szolgáló rendezvényének, az 5. Nemzetközi Nemnövekedési (Degrowth) Konferenciának, illetve a nagyközönség számára ezzel párhuzamosan szervezett, számos panelbeszélgetést, találkozási lehetőséget, valamint művészeti, zenei és kulturális eseményt magába foglaló Nemnövekedési Hétnek.
2016. augusztus. 25.

Köszöntjük riói olimpikonjainkat! A nemzetiségi ombudsmanhelyettes közleménye a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékokon elért magyar sportsikerek kapcsán

Magyarország ismét bebizonyította, hogy helye van a világ sportnemzetei között. A Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékokon sportolóink 8, arany 3 ezüst és 4 bronzérmet szereztek, valamint számos pontszerző helyezést értek el.
2016. augusztus. 25.

A jövő nemzedékek szószólója a parlagfű probléma orvoslásának követelményéről

A jövő nemzedékek szószólója, Szabó Marcel az egészséges környezethez való jog érvényesítése érdekében hatékonyabb kormányzati fellépést sürget a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére, valamint a fertőzés megelőzésére, és kormánybiztos kinevezését szorgalmazza a védekezés irányítására.
2016. augusztus. 11.

Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra! A nemzetiségi ombudsmanhelyettes közleménye a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok kapcsán

Magyarország igazi sportnemzet, amely az elsők között csatlakozott az olimpiai mozgalomhoz, és az elmúlt 120 évben a játékok egyik legsikeresebb résztvevőjévé vált. A Riói Olimpia kapcsán néhány olyan magyar olimpikont mutatok be, akik nemzetiségi származásúként versenyeztek közös hazánk dicsőségéért.
2016. augusztus. 05.

Szalayné Sándor Erzsébet a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes üzenete a roma holokauszt nemzetközi emléknapján

Immár több mint négy évtizede ezen a napon, augusztus másodikán emlékezünk arra a mintegy félmillió roma férfire, nőre és gyermekre, akiket származásuk miatt öltek meg a holokauszt során. Az áldozatok emlékének ébren tartása, a történtek pontos dokumentálása és megismerhetővé tétele, valamint az ismeret átadása a következő generációknak az, ami hozzásegíti társadalmunkat, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló tragédiákat. Roma honfitársaink szenvedéstörténete a mi közös történelmünk része.
2016. augusztus. 02.

A nemzetiségi önkormányzatok is delegálhassanak tagot az iskolai intézményi tanácsokba - az ombudsman és a nemzetiségi jogok védelmét ellátó ombudsmanhelyettes közös jelentése

Jogszabály-módosítást javasol az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes annak érdekében, hogy a nemzetiségi önkormányzatok is delegálhassanak tagot az iskolai intézményi tanácsokba. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem lát elvi akadályt a módosítás előtt, a biztos és helyettese valamennyi érdekelt bevonását kéri az előkészítésbe.
2016. július. 25.

A jövő nemzedékek szószólója a Tisza vásárosnaményi szennyezéséről

A jövő nemzedékek szószólója aggodalmát fejezi ki a Tisza vásárosnaményi szennyvíz-szennyezéséről szóló hírekben olvasottak miatt. Szabó Marcel felkéri az illetékes hatóságokat, valamint az érintett önkormányzatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a rendelkezésükre álló adatokat, tájékoztassák a lakosságot a megtett és a várható intézkedésekről és azok ütemezéséről.
2016. július. 22.

A szépkorúak jubileumi juttatásának feltételei és egyes nyilvántartási problémák - az ombudsman és a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes közös jelentése

A bolgár nemzetiségi szószóló a nemzetiségi jogok védelmét ellátó ombudsmanhelyetteshez fordult jelezve, hogy egy 90 éves, több évtizede Magyarországon élő bolgár állampolgár nem kaphatta meg a szépkorúak jubileumi juttatását. Az ombudsmanhelyettes kezdeményezésére indított közös vizsgálat eredményeként több megállapítás született az állami nyilvántartások problémáiról, az egyenlő bánásmód követelménye és a jogbiztonság elve érvényesüléséről.
2016. július. 22.

Az alapvető jogok biztosának jelentése a gondnoksági rendszert érintő átfogó vizsgálatról

Az alapvető jogok biztosa szerint a gondnoksági rendszer jelenleg komoly problémákkal küzd: a hivatásos gondnokok képzése nem megfelelő, díjazásuk a felelősségteljes feladatellátáshoz mérten meglehetősen alacsony, túl sok gondokolt jut egy gondnokra, mindez pedig a kiszolgáltatott gondnokoltak jogsérelméhez vezet. Székely László ombudsman a szaktárcától a rendszer mielőbbi átvizsgálását, áttekintését kérte, valamint a komoly előrelépést jelentő támogatott döntéshozatal megerősítésére is felhívta a figyelmet
2016. június. 30.