Közlemények
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes a tarnazsadányi általános iskola épületegyüttesének felújításáról
2018. november 29-én ünnepélyes keretek között került sor a tarnazsadányi általános iskola felújított épületegyüttesének átadására. A 130 millió forintos összköltségű beruházást az Egri Tankerületi Központ és a Klebelsberg Központ finanszírozta, kezdeményezői pedig a fenntartók és az intézményvezető mellett az ombudsman és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes voltak. A felújítás évtizedek óta váratott magára, most viszont nem csak a főépülethez csatolt új vizesblokk készült el, de kicserélték a nyílászárókat és a tantermek épületegyüttesének szigetelését is, valamint újjáépítették a tetőszerkezetet.
2018. december. 03.
Az alapvető jogok biztosa a szociális tűzifa támogatás elosztási gyakorlatáról
Székely László ombudsman a jelenlegi támogatási rendszer olyan átalakítását szorgalmazza, amelynek révén minden szociális alapon rászoruló átlátható módon juthat hozzá a lehetséges mennyiségű egészséges, száraz tűzifához. Az alapjogi biztos szerint meg kell teremteni azokat a finanszírozási eszközöket, amelyekkel a hátrányos helyzetű önkormányzatok meg tudnak felelni törvényi feladataiknak és a rászorulók valós, a téli fűtést lehetővé tevő igényeinek. A biztos konkrét panaszok nyomán indított utóvizsgálata során a szabályozás és az önkormányzati gyakorlat több visszásságát is feltárta.
2018. november. 29.
A jövő nemzedékek szószólója a Csarna-völgyi kisvasút építési tervének leállításáról
A jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula üdvözli a természet védelméért is felelős agrárminiszter döntését, amellyel nemet mondott a börzsönyi Csarna-völgy különleges természeti értékeit veszélyeztető kisvasút-építésre, és a nemzeti vagyonnal való felelősségteljes állami gazdálkodás jó példájaként nemzeti parki vagyonkezelésbe juttatja e fokozottan védett területet.
2018. november. 29.
Az alapvető jogok biztosa a gyermekvédelmi közvetítői eljárásról
Az alapjogi biztos vizsgálata azokat a hiányosságokat és problémákat kívánta feltárni, amelyek a meglévő jogi szabályozás dacára akadályozzák a gyámhatóságok által elrendelhető gyermekvédelmi közvetítői (mediációs) eljárások hatékony és általános alkalmazását. A mediációs mechanizmusok ugyanis számos ügyben képesek lennének segíteni a gyermek legjobb érdekének közös felismerését és érvényesülését. Székely László ombudsman a visszásságok orvoslása érdekében részletes ajánlásaival a szaktárcák vezetőihez fordult.
2018. november. 21.
Minden gyermek egyformán számít – az alapvető jogok biztosának üzenete a gyermekek jogainak napján
Minden gyermek és minden gyermek joga egyformán fontos – emlékeztet az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét megalapozó megállapításra a gyermeki jogok világnapján Székely László. Az alapvető jogok biztosa arra is felhívja a figyelmet: nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyermekek nem kis felnőttek, nem puszta eszközei, céljai valaminek, és nem egyszerű statisztikai adatok, hanem önálló alapjogokkal, méltósággal, akarattal, fejlődő személyiséggel rendelkező emberek. A jelen kihívásai között kiemelt feladat, hogy igazi, felhőtlen gyermekkort biztosítsunk nekik.
2018. november. 20.
Az alapvető jogok biztosa a bejelentett lakcímmel nem rendelkező családok gyermekvédelmi, szociális támogatáshoz való tényleges hozzájutásának helyzetéről
Az utóbbi évek szabályozási előrelépéseinek dacára még mindig nem garantált megfelelően, hogy a valamely okból állandó lakcímre bejelentkezni nem tudó, rászoruló családok másokkal azonos módon, akadályoktól mentesen hozzájussanak a nekik járó ellátásokhoz. Székely László ombudsman jelentésében részletes ajánlásokat fogalmazott meg, amelyeket megküldött az érintett szaktárcák, intézmények és szakmai szervezetek vezetőinek.
2018. november. 14.
A jövő nemzedékek szószólójának elvi állásfoglalása a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működési problémáiról
A jövő nemzedékek szószólója a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átfogó vizsgálata során jogszabályi, szervezeti, finanszírozási és működési aggályokat állapított meg, amelyek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok elérését, illetve a kormányzati stratégiai tervek (pl. a körforgásos gazdaságra való átállás) megvalósítását nehezítik, emellett olyan alkotmányos alapértékek mint a természeti erőforrásokkal való, a jövő nemzedékek érdekeit szolgáló gazdálkodás, az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való jog érvényesítését is veszélyeztetik.
2018. november. 06.
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye Görögország nemzeti ünnepe, a "NEM napja" alkalmából
Október 28-a nem csak Görögország polgárai, hanem az Európa más országaiban, így a hazánkban élő görög nemzetiségi közösség tagjainak életében is fontos ünnep, hiszen arra a 78 évvel ezelőtti napra emlékezünk, amelyen Ioannis Metaxas görög kormányfő nemet mondott Mussolini Görögország elfoglalásával egyenértékű katonai ultimátumára és ezzel a szövetségesek oldalán belépett a világháborúba. Bár a görögök határozott és bátor döntése, majd az ezt követő görög-olasz háborúban kivívott görög győzelem nem akadályozhatta meg az ország későbbi német megszállását, mégis jelentősen hozzájárult a szövetségesek második világháborús győzelméhez, és október 28-a azóta is jelképe a görög nemzeti öntudatnak, a bátorságnak és a kitartásnak.
2018. október. 28.
A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye a magyar-bolgár barátság napja alkalmából
A magyarországi nemzetiségek jogainak védelméért felelős ombudsmanhelyettesként fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk a magyar-bolgár barátság napjáról, amelyet az Országgyűlés döntése alapján minden évben október 19-én ünneplünk. A bolgár ortodox egyház ezen a napon Bulgária védőszentjére, Rilai Szent Jánosra emlékezik, akinek elrabolt ereklyéit III. Béla magyar király foglaltatta aranyba, és küldte Szófiába a bolgár nép iránti tisztelet jeleként.
2018. október. 19.
Az alapvető jogok biztosa egy tüntetés rendőrségi biztosításával kapcsolatos alapjogi aggályokról
A gyülekezési jogot sértette, hogy 2017 áprilisában egy Parlament előtti demonstráción azonosítás nélküli, civil ruhás rendőrök léptek fel a tüntetőkkel szemben – állapította meg az alapvető jogok biztosa egy beadvány vizsgálatában. Székely László ombudsman ajánlásaival az országos rendőrfőkapitány mellett a belügyminiszterhez is fordult, mivel kiderült az is, hogy nem jogszabály, hanem csak egy rendőrségi belső utasítás rendezi a polgári ruhás rendőrök bevetését tüntetésen.
2018. október. 16.
A Jövő nemzedékek szószólója az engedély nélkül létesített kutak engedélyezési határidejéről
A jövő nemzedékek szószólója Bándi Gyula felkéri a kormányt és az Országgyűlést, hogy a jogbiztonság érvényesülése érdekében haladéktalanul intézkedjen az engedély nélkül létesített kutak bírságmentes engedélyeztetési határidejének ésszerű mértékű meghosszabbításáról
2018. október. 12.