A Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes közleménye az alapjogi jogalkotás az alkotmányos rendszerváltás éveiben című könyv bemutatása alkalmából

2018. május 2-án az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala adott otthont Kukorelli István – Tóth Károly: Az alapjogi jogalkotás az alkotmányos rendszerváltás éveiben című tanulmánykötete bemutatójának.
2018. május. 04.

Az alapvető jogok biztosának utóvizsgálata a donor-hímivarsejtekkel végzett reprodukciós eljárások működésképtelensége és a hatóságok jogsértő eljárása kapcsán

Az alapjogi biztos a 2016-os átfogó vizsgálatában megtett ajánlásai ellenére a szaktárca és a hatóság nem tett érdemi intézkedéseket azért, hogy helyreálljon a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások működése. Székely László ombudsman utóvizsgálatot indított és megállapította, hogy a hatóság nem tett eleget a jogerős bírósági döntésnek, és a jogszabály-módosítás is fokozta a bizonytalanságot. A biztos így újra a miniszter intézkedését kérte.
2018. május. 03.

Az alapvető jogok biztosa a felügyelt kapcsolattartás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításával kapcsolatos gyakorlati és szabályozásbeli problémákról

Az alapjogi biztos egy konkrét panasz vizsgálatát hivatalból kiterjesztve megállapította, hogy a család- és gyermekjóléti központokban biztosított felügyelt kapcsolattartások jelenlegi feltételrendszere, szabályozási környezete, az érintett szervek együttműködése, eljárása is komoly aggályokat vet fel. Székely László ombudsman az érintett gyermekek és hozzátartozók jogai szempontjából is visszás helyzet mielőbbi rendezése érdekében részletes ajánláslistát küldött a szaktárca és a kormányhivatalok vezetői számára.
2018. április. 25.

Az alapvető jogok biztosának jelentése a vízi sportok edzései során alkalmazott hypoxiás edzésmódszer alkalmazásának kockázatairól és azok jobb megelőzéséről

Az alapjogi biztos vizsgálata feltárta, hogy a 15 év alatti sportolóknál jelenleg fokozott kockázatot jelent a vízilabda, a szinkronúszás és az úszás edzések során használt hypoxiás edzésmódszer. Szükséges az érintett edzők megfelelő felkészítése a módszer alkalmazásának veszélyeire, a biztonsági intézkedések megtétele, tájékoztató anyagok készítése. Székely László ombudsman a sportért felelős tárcának, a Testnevelési Egyetem rektorának és az érintett szakági sportszövetségek vezetőinek küldte meg ajánlásait.
2018. április. 24.

Az ombudsman és a jövő nemzedékek szószólója a lőrinci azbesztcement gyár bontásának aggályos jogszabályi körülményeiről

Több alapjogi visszásságot észlelt a lőrinci volt azbesztcement gyár bontása körüli anomáliák, a jogi szabályozás kapcsán folytatott közös vizsgálata során az alapvető jogok biztosa Székely László és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese Bándi Gyula. A jogszabályi hiányosságok és ellentmondások, a hatóságok hatásköri vitái, a gazdasági szereplők jogkövetését kikényszeríteni hivatott szankcionálás gyengesége, a környezeti károk elhárítását szolgáló források szűkössége veszélyeztette a térségben lakók egészségét. A biztos és helyettese jogszabályi változásokat kezdeményez.
2018. április. 23.

Az alapvető jogok biztosa a vak és látássérült emberek nyilatkozattételének szabályozásáról

Kötelezően és kizárólagosan előírja egy rendelkezés, hogy a vak és látássérült emberek csak köziratba foglalva tehetnek olyan nyilatkozatot, amely ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgál, így – egyebek mellett – kötelezően közokirati formában kell kötniük ingatlan-adásvételi szerződést is. Ez sérti az önrendelkezési jogukat, általános cselekvési szabadságukat, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogukat – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László a földművelésügyi és az igazságügyi miniszternek javasolta a rendelkezés módosítását.
2018. április. 17.

Az alapvető jogok biztosa egy magántanulói státusz iránti szülői kérelem aggályos elbírálásáról

Az alapjogi biztos egy konkrét panaszügyben megállapította, hogy mind az iskola igazgatója, mind annak az egyházi fenntartója jogsértő módon járt el egy magántanulói státusz iránti szülői kérelem elbírálása, valamint a jogorvoslati eljárás során. Székely László ombudsman vizsgálata ugyanakkor feltárta, hogy aggályok merülnek a gyámhatósági véleményadásra vonatkozó rendelkezések egyértelműsége, és a református egyház fenntartásában működő iskolák döntéseit sérelmező jogorvoslati kérelmek elbírálásának szabályai kapcsán. A biztos ajánlásai nyomán az igazgató felülvizsgálta korábbi döntését.
2018. április. 13.

Az alapvető jogok biztosa a foglalkoztatást helyettesítő támogatások visszafizetésével kapcsolatos problémákról

A megélhetésüket veszélyeztető összeget kellett visszafizetniük, mivel az eljáró hatóságok több hónapra visszamenőleg nyilvánították jogtalannak és vonták meg a foglalkoztatást helyettesítő támogatásukat – panaszolták többen az alapvető jogok biztosának. Felrótták azt is, hogy a kapott tájékoztatás nem volt egyértelmű, a hatóságok mulasztásai is hozzájárultak ehhez a helyzethez. Székely László vizsgálta a panaszokat, alapjogi és jogállami problémákat tárt fel és hiteles, közérthető tájékoztatást javasolt a visszás gyakorlat megszüntetésére.
2018. április. 11.

A Fővárosi Törvényszék elutasította a budapesti Cseppkő Gyermekotthon keresetét, amely azt kérte kimondani, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megsértette az Otthon jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait

Az alapvető jogok biztosa a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megakadályozása érdekében kijelölt független látogató testület, a nemzeti megelőző mechanizmus feladatkörében eljárva 2016. március 1-2-én és 2016. április 26-án a helyszínen vizsgálta a Cseppkő Gyermekotthoni Központban élő gondozottak körülményeit. A látogatásról szóló jelentésben a nemzeti megelőző mechanizmus nyilvánosságra hozta az iratbetekintések, az ott látottak és a személyes meghallgatások tapasztalatait, valamint egyebek között a droghasználat, a túlzsúfoltság, a gyermekprostitúció veszélye, a gyermekekkel szembeni, és a gyermekek közötti erőszak megelőzésével és kezelésével kapcsolatos ajánlásait.
2018. március. 28.

Az alapvető jogok biztosa egy felügyelt kapcsolattartatást érintő szülői kérelem késedelmes elbírálásáról és a gyámhatóság mulasztásáról

A gyámhatóság jelentős leterheltségére hivatkozva, de kellő jogi indok nélkül két év után bírált el érdemben egy, a kapcsolattartás újraszabályozása érdekében benyújtott szülői kérelmet. Az eljárás elhúzódása miatt az érintett szülő és a gyermek 9 hónapig csak felügyelt formában találkozhatott. Székely László ombudsman kivizsgálta az ezt sérelmező panaszt és arra jutott, hogy nem egyszerű hatósági hiba, hanem alapjogsértő mulasztás történt.
2018. március. 22.