Hírek
A Kijevi Jogtudományi Egyetem hallgatóinak látogatása
2018. szeptember 17-én hivatalunk fogadta azt a hat főből álló delegációt, amely a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a Kijevi Jogtudományi Egyetem közötti együttműködés keretében látogatott Magyarországra.
2018. szeptember. 17.
Az ENNHRI nyilatkozata az NHRI-k szerepéről a konfliktus miatt (azt követően) az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek emberi jogainak védelmében és előmozdításában
Megerősítve
az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely elfogadásának 70. évfordulóját ünnepli, továbbá minden nemzetközi és regionális emberi jogi normát; továbbá felidézve, hogy az emberi jogok egyetemesek, oszthatatlanok, egymást erősítőek és egymástól kölcsönösen függőek
2018. május. 25.
70 éves az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1948. december 10-én hirdette ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a Nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik. A 2018-as esztendőben kerül sor a Nyilatkozat elfogadásának 70. évfordulójára.
2018. május. 10.
ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goal, SDGs)
2015 szeptemberében az ENSZ 193 tagállama New York-ban egy ENSZ-csúcstalálkozón elkötelezte magát amellett, hogy véget vetnek a szegénységnek, megküzd a klímaváltozással és harcol az igazságtalanság ellen.
Ezért a csúcstalálkozón egyhangúan fogadták el azt a történelmi, új globális fejlődési programot, amely 2030-ig a szegénység felszámolását és a fenntartható jövő felépítését tűzi ki célul.
2017. december. 19.
Az EU Alapjogi Ügynökségének felmérése
Az EU területén a tartós és széleskörű hátrányos megkülönböztetés, intolerancia és gyűlölet sok kisebbséghez tartozó személy marginalizálásával és elidegenítésével fenyeget, akik egyébként nagyfokú kötődést éreznek a lakóhelyük szerinti ország iránt és bíznak annak intézményeiben – derül ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által végzett, megismételt, átfogó felmérésből
2017. december. 06.
A FEANTSA felhívása a városoknak a Hajléktalansági Nyilatkozat aláírására
A FEANTSA, a Hajléktalanokkal Együttműködő Nemzeti Szervezetek Európai Szövetsége és a Housing Rights Watch hálózat közös felhívásban fordult az Európai Unió városaihoz, azt kezdeményezve, hogy csatlakozzanak a hajléktalanok jogainak elismertetését és védelmét szolgáló Hajléktalanjogi Nyilatkozathoz.
2017. december. 01.