Hatékonyabban érvényesülhet az egyenlő bánásmód követelménye

Az alapvető jogok biztosa intézkedéseivel megteremtette a példamutató működés, a szabályos feladatellátás feltételeit, így a társadalom számára az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait jogutódként átvevő Alapvető Jogok Biztosa Hivatala eredményesebben tudja biztosítani az egyenlő bánásmód követelményét. Az új szervezeti környezetben jelentősen javult a közpénzügyi helyzet, az Egyenlő Bánásmód Hatóság átszervezésére tett intézkedések pedig indokoltak voltak, ezt a korábbi, 2017–2019 közötti időszakra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés során feltárt hiányosságok is igazolják.
2021. augusztus. 26.

Az Oroszországi Föderáció emberi jogi főbiztosával folytatott online megbeszélést dr. Kozma Ákos

Tatyjana Nyikolajevna Moszkalkovával, az Oroszországi Föderáció emberi jogi főbiztosával folytatott online megbeszélést dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa 2021. augusztus 25-én.
2021. augusztus. 25.

Az államalapítás alkalmából rendezett állami és egyházi ünnepségeken vett részt az alapvető jogok biztosa

Az államalapítás ünnepe alkalmából 2021. augusztus 20-án reggel 8 órakor a Magyar Honvédség díszegysége katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonta Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2021. augusztus. 22.

Állami kitüntetések átadásán vett részt dr. Kozma Ákos ombudsman

Az alapvető jogok biztosa 2021. augusztus 20-án részt vett a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az Országház kupolacsarnokában.
2021. augusztus. 22.

A csáfordjánosfai Időskorúak Otthonába látogatott dr. Kozma Ákos

A Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ csáfordjánosfai Időskorúak Otthonában tett látogatást az alapvető jogok biztosa 2021. augusztus 5-én. Az ombudsmant Szabóné Németh Mária, az intézmény vezetője fogadta.
2021. augusztus. 06.

Látogatás a tatai különleges gyermekotthonban

Dr. Kozma Ákos 2021. augusztus 5-én a Komárom-Esztergom Megyei Gyermekvédelmi Központ, Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Általános Iskola Különleges Gyermekotthonába látogatott.
2021. augusztus. 06.