null A Honvédség részvételéről a vörösiszap-mentesítésben

Honvédség a vörösiszap-katasztrófa elhárításában

AJB-1973/2011

 

A Magyar Honvédség gyorsan reagálva, megfelelő erőkkel, speciális feladatok végrehajtásával vett részt az iszapszennyeződés utáni mentesítésben. Az állomány helytállása példamutató volt, a Magyar Honvédség pedig bizonyította, hogy egy ilyen váratlan és egyedülálló ipari katasztrófa következményeivel is eredményesen meg tud birkózni – állapította meg Szabó Máté ombudsman. Vizsgálata során kiderült az is, hogy további fejlesztések szükségesek és az is, hogy kevés a szerződéses katona.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a katasztrófahelyzetek hatósági kezelésének gyakorlati és szabályozási kérdéseit vizsgálva kért tájékoztatást a honvédelmi minisztertől és munkatársai helyszíni vizsgálatot tartottak a székesfehérvári vegyivédelmi zászlóaljnál. Az alakulat parancsnoka beszámolt arról, hogy az iszapkatasztrófa következményeinek elhárításában szerzett tapasztalatok nyomán technikai fejlesztésekre tettek javaslatot. A zászlóalj könnyített egyéni védőeszközöket ugyan kapott, a további fejlesztési lehetőségekről azonban – valószínűleg a beszerzési források csökkentése miatt – még nem érkezett válasz. Kiderült az is, hogy a szükségesnél alacsonyabb a vegyivédelmi zászlóaljnál dolgozó szerződéses legénységi állomány létszáma.

Szabó Máté jelentésében kiemeli, hogy a Magyar Honvédség az eseményekre gyorsan reagálva, megfelelő erőkkel, különböző speciális feladatok végrehajtásával vett részt az iszapszennyeződés utáni mentesítésben. A biztos a vizsgálat során nem észlelt olyan körülményt, ami arra utalt volna, hogy a mentesítésben közreműködő katonák alapjogai sérültek volna; a rendelkezésre álló információk alapján a munkakörülmények, a pihenés és ellátás – a körülményekhez képest – megfelelő volt, az állománytól panasz nem érkezett.

Az ombudsman jelentése ugyanakkor arra is kitér, hogy a személyes helytállás mellett további komplex intézkedésekre van szükség a megfelelő technikai és szakmai háttér biztosítására. A katasztrófa elhárításra létrehozott szervezeteknek képeseknek kell lenniük, hogy egymással együttműködve, kellő szakértelemmel és eszközökkel elháríthassanak egy esetlegesen bekövetkező vegyi vagy biológiai, természeti vagy ipari katasztrófahelyzet, vagy kezeljék egy esetleges terrortámadás közvetlen következményeit.

A jelentés kiadásával a biztos rá kívánja irányítani a figyelmet annak fontosságára, hogy meglegyenek a katasztrófahelyzeteket megelőző felkészülés, a mentés, a helyreállítás személyi és tárgyi feltételei. Szabó Máté ezért felkérte a honvédelmi minisztert, hogy mielőbb intézkedjen a mentesítő technikai eszközök korszerűsítéséről, és arról is, hogy a vegyivédelmi zászlóalj létszáma az általa ellátott feladatokhoz igazodjon.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy hét múlva munkatársaival személyes helyszíni meghallgatáson találkozik a katasztrófától sújtott települések panaszosaival, akik a védekezés és helyreállítás egyes körülményeit kifogásolták. Az állampolgári észrevételeket Devecseren és Kolontáron az ombudsman panaszládáiban gyűjtötték össze, áttekintésük jelenleg folyik, ezután értesítik azokat, akikkel a megállapítások nyomán a személyes megbeszélés is szükségesnek látszik.

A teljes jelentés olvasható a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201101973.rtf oldalon.