null Újra a hajléktalantelepről

A hajléktalantelep felszámolásáról

AJB-1045/2012

 

Bár a zuglói önkormányzat vitatja, Szabó Máté alapjogi biztos fenntartja annak a 2011. decemberi jelentésének megállapításait, amely önkényesnek és jogi felhatalmazás nélkülinek nevezte a MÁV Zrt.-től bérelt területen található hajléktalantelep felszámolását. A kifogásolt intézkedéssel kapcsolatban a Fővárosi Kormányhivatal az ombudsman kezdeményezésére törvényességi felügyeleti eljárást indított.

Az önkormányzatnak nem volt jogi lehetősége arra, hogy hatósági eszközök és apparátus igénybevételével önkényesen állítsa helyre az eredeti állapotot a MÁV-tól bérelt területen – szögezte le jelentésében a biztos. Szabó Máté ehhez hozzátette, hogy a jogsértés független attól, hogy egyébként a területen a hajléktalanok jogszerűtlenül tartózkodtak-e, az ott uralkodó állapotok pedig indokolttá tettek volna-e hatósági beavatkozást. A biztos megállapította, hogy a kerületben üzemeltetett éjjeli menedékhely és nappali melegedő csak a teleplakók kisebb csoportját tudta befogadni, ílymódon nem teljesült az ellátási kötelezettség. A zuglói önkormányzat mulasztott akkor, amikor – figyelemmel az időjárási körülményekre – nem tett külön intézkedéseket a megfelelő, és minden egyes kilakoltatott hajléktalannak valóban hozzáférhető szállás biztosítására.

Az ombudsman felkérte a Fővárosi Kormányhivatal vezetőjét, hogy a telep jogellenes felszámolása miatt folytasson le vizsgálatot és kezdeményezte a polgármesternél, hogy a zuglói önkormányzat keressen személyre szabott megoldásokat az érintett hajléktalan emberek számára. A Kormányhivatal vezetője jelezte, hogy az ügyben törvényességi felügyeleti eljárást és vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről a biztost tájékoztatni fogja.

Zugló polgármestere válaszában vitatta az ombudsmani jelentés megállapításait és kifejtette, hogy álláspontja szerint törvényesen jártak el és a hajléktalantelep elbontásával nem sértették az érintettek jogait. Állítása szerint az önkormányzat dokumentálni tudja, hogy a telepen illegálisan élők megkapták a szükséges tájékoztatást a tervezett intézkedésekről és az igénybe vehető szálláshelyekről. A polgármester ugyanakkor elismerte, hogy valóban nem folytattak le birtokvédelmi eljárást. Arra hivatkozott, hogy éppen a hajléktalanok érdekeinek védelmében igyekeztek humánus megoldást keresni. Azt állította, hogy a kerületben működő szociális szolgálat a területről „elköltözött" valamennyi személy hollétéről információval rendelkezik és folyamatosan igyekszik tartani velük a kapcsolatot.

Az alapvető jogok biztosa válaszában kitartott a jelentésében kifejtett álláspontja mellett. A biztos kiemelte: visszás, hogy az önkormányzat és a nevében fellépő szervek a rászoruló és „kilakoltatással" fenyegetett hajléktalanok csoportjának csupán általános tájékoztatására, az „önkéntes" távozására való rábírásra, mindezek esetleges dokumentálására szorítkoztak. Az eljárást legalizálni" kívánó, formális elismerő nyilatkozatok aláíratása a kiszolgáltatott emberekkel nem pótolja az érintettek jogait, speciális helyzetét valóban tiszteletben tartó, hosszú távú megoldásokat. Szabó Máté megerősítette, hogy a hajléktalantelep egyébként jogszerű felszámolása esetén a gondoskodási kötelezettség nem merülhet ki a potenciális lehetőségek elvi biztosításában illetve az arról való tájékoztatásban.

A közlemény előzménye a /documents/10180/143994/201104326.rtf/bfddad72-22c5-4c43-9e81-a1360c5d6e2d oldalon olvasható.