null Törvénymódosítást kezdeményez a napelemek termékdíjáról a jövő nemzedékek szószólója

Törvényben biztosított hatásköre alapján a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 1. számú mellékletének módosítását kezdeményezi Szabó Marcel, a jövő nemzedékek szószólója azzal a céllal, hogy a megújuló energiát hasznosító elektromos és elektronikai berendezések mentesüljenek a termékdíj-fizetés alól.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény preambuluma meghatározza a termékdíj kivetésének célját: járuljon hozzá a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez. A január 1-jétől hatályos, módosított termékdíj törvény szóban forgó melléklete alapján a napelemek (fotovoltaikus elemek, valamint panelek), illetve a szélerőművekben használt generátorok és vezérlő egységek is termékdíj-kötelesek. Annak ellenére van ez így, hogy ezek az eszközök kiemelten hozzájárulnak a törvény által deklarált célok teljesüléséhez, hiszen az általuk előállított megújuló villamos energia segítségével a bányászattól az energiahordozók szállításán át az áramfejlesztésig, az áram-átalakításig és az áramszállításig a folyamat minden pontján hozzájárulnak a környezetterhelés megelőzéséhez, vagy csökkentéséhez, valamint a fosszilis energiahordozókkal mint véges és egyre szűkösebbé váló természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodáshoz és a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Magyarország Alaptörvényének P) cikke alkotmányos védelemben részesíti a természeti erőforrásokat, mint a nemzet közös örökségét. A megújuló energiaforrások hasznosítása e védelem egyik hatékony eszköze.

Magyarország nemzeti energiastratégiája, illetve az erre épülő megújuló energia hasznosítási cselekvési terve uniós vállalásunkkal összhangban előirányozza a többi között a földhő és a napenergia hasznosítását, a szélerőművek racionális elterjesztését. Ennek érdekében a terv – a szabályozási jellegű ösztönzőkkel kombináltan – termelési támogatást, közvetett ösztönzést, beruházási támogatást és zöld finanszírozást, mint támogatási eszközök alkalmazását határozza el. A megújuló energiatermelés eszközeinek díjjal való terhelése nyilvánvalóan ellentétes ezekkel a célkitűzésekkel, illetve rontja a támogató és ösztönző intézkedések hatásosságát.

Mindezek miatt a jövő nemzedékek szószólója jogszabály-módosítást kezdeményez azzal a céllal, hogy mentesítsék a nap- és szélenergia hasznosítását szolgáló berendezéseket a környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség alól.

Budapest, 2015. január 12.

                                                                                              dr. Szabó Marcel

                                                                              a jövő nemzedékek szószólója