null Temetkezési eljárással összefüggésben foglalt állást az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes

 

Sértette az egyenlő bánásmód követelményét és nemzetiségi származáson alapuló közvetlen diszkriminációt eredményezett az etesi temetkezési eljárás előkészítése- állapította meg közös jelentésében az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi ombudsmanhelyettes. Dr Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet felkérték Etes Község Önkormányzatának polgármesterét és jegyzőjét, intézkedjenek annak érdekében, hogy a temetési helyek kijelölése a hatályos jogszabályoknak megfelelően történjen és a helyi gyakorlat ne álljon ellentétben a vonatkozó jogi rendelkezésekkel.

A roma nemzetiségi szószóló egy etesi roma család nevében a hozzátartozójuk eltemettetésével kapcsolatos megalázó eljárás miatt fordult a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyetteshez. Az elhunyt családtag temetési helyének kijelölését, valamint annak kiásatását követően az önkormányzat arra kötelezte a roma családot, hogy a sírhelyet helyezzék át, és a temető távolabbi pontján temettessék el a hozzátartozójukat.

A biztos és helyettese közös jelentésében megállapította, hogy a vizsgált eset, a temetés előkészítésének aggályos módja a helyben szokásos gyakorlat miatt fordulhatott elő. A vonatkozó önkormányzati rendelet szerint ugyanis a temetési helyeket az üzemeltető települési önkormányzat jelöli ki, ezzel szemben a panasszal érintett községben a mindennapok során másfajta eljárási rend alakult ki.

Dr. Kozma Ákos és Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet megállapította, hogy a településen alkalmazott gyakorlat a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz fűződő joggal, továbbá az emberi méltósághoz való joggal, valamint a kegyeleti joggal kapcsolatban visszásságot eredményezett. A vizsgálat megállapította, hogy az aggályos helyi szokást észlelve a hatósági ellenőrzést lefolytató Járási Hivatal nem élt jelzéssel és nem tett javaslatot, észrevételt a települési önkormányzat vagy a Kormányhivatal felé a gyakorlatban tapasztalt jogsértések megszüntetése és ismételt előfordulásuk megelőzése érdekében, a jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való alapjog sérelmének közvetlen veszélyével járt.

A biztos és a biztoshelyettes a közös jelentésben megállapította, hogy az önkormányzat kimentési bizonyítása, miszerint az eljárásának az volt az oka, hogy a család egy olyan sírhelyet választott, amelyik akadályozta volna a közlekedést nem volt sikeres, az elhunyt személy családtagjainak sérült az egyenlő bánásmódhoz való joga. A közös jelentésben felkérték Etes Község Önkormányzatának képviselő-testületét, hogy a képviselő-testület a települési önkormányzat szabálytalan gyakorlata okán, figyelemmel az egyenlő bánásmód követelményének a megsértésére is, fontolja meg kártérítés és sérelemdíj fizetését a panaszügyben érintett roma család részére.

Felkérték továbbá a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat, hogy vizsgálja felül az etesi temetkezési gyakorlatot, valamint az ahhoz kapcsolódó jogi szabályozást, és segítse elő a jogszerű és szakszerű gyakorlat és jogalkalmazás kialakítását. Törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva pedig vizsgálja felül Etes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006 (VII.15.) Ör. rendeletét a köztemetőkről és a temetkezésről.

A jelentés ide kattintva érhető el.