null Az ombudsman a passzív státuszú hallgatók munkavégzésével kapcsolatos változásról

Az alapvető jogok biztosa üdvözli, hogy egy törvénymódosítás következtében immár a tanulmányaikat szüneteltető, úgynevezett passzív státuszú diákok is kedvező feltételekkel vállalhatnak munkát az iskolaszövetkezeteken keresztül. Székely László korábban ezt egy panaszügy vizsgálata nyomán kiadott jelentésében javasolta, és a korlátozó szabályozás felülvizsgálatát kérte.

Évente körülbelül 130 ezer diák dolgozik a tanulmányai mellett, sokan azért, hogy így teremtsék elő a tanulmányaik, a megélhetésük költségeit. Erre a szociális szövetkezeti formában működő iskolaszövetkezet teremt kedvező lehetőséget. A hallgatók jövedelemszerzését segítendő az iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatott nappali tagozatos diákok béréből nem vonnak sem nyugdíjjárulékot, sem egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, és az iskolaszövetkezetnek sem kell befizetnie a szociális hozzájárulási adót. A lehetőséggel azonban eddig nem élhettek azok a diákok, akik valamilyen okból - például személyes, vagy anyagi, vagy a felsőoktatással összefüggő körülményeik miatt - meghatározott időre szüneteltették a tanulmányaikat. Az ilyen, passzív státuszúnak nevezett hallgatókkal kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eddig azt az álláspontját érvényesítette, hogy az iskolaszövetkezet adó- és járulék kedvezményei csak a tanulmányait folytató diáknak járnak.

Székely László alapjogi biztos ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy a felsőoktatási törvény értelmében a tanulmányok ideiglenes szüneteltetése nem jár az egészségügyi szolgáltatásra jogosultság, az utazási és más kedvezmények automatikus megvonásával. A NAV korlátozó jogalkalmazói gyakorlata viszont több szempontból is ellentétesen hatott a fiatalok foglalkoztatását elősegítő állami intézkedésekkel. A munkáltatók ugyanis többnyire csak akkor alkalmaznak gyakorlat, szakképzettség nélküli fiatalokat, ha azt az állam kedvezményekkel ösztönzi. A passzív státuszú hallgató így jóval nehezebben találhatott munkát, mert nem vehette igénybe sem a járulékkedvezményeket, sem az iskolaszövetkezet kiterjedt kapcsolatrendszerét, szolgáltatásait, garanciáit.

A biztos a NAV szűkítő jogértelmezésében annak veszélyét látta, hogy sérülhet a jogbiztonság és a munkához való jog elve. Ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével együttműködve kezdeményezzen jogszabály-módosítást. Az ombudsman a NAV elnökétől azt kérte, hogy vizsgálja felül a passzív féléves hallgatók iskolaszövetkezeti munkavállalásával kapcsolatos jogértelmezési és ellenőrzési gyakorlatot. A törvénymódosítás megszületett és az alapvető jogok biztosa üdvözli, hogy az ajánlásának megfelelően immár a tanulmányaikat halasztó vagy szüneteltető diákok is kedvező feltételekkel vállalhatnak munkát az iskolaszövetkezeteken keresztül.