null Az iskolai testnevelés feltételeiről

Az iskolai testnevelés elveiről és mindennapjairól

AJB-1942/2011

 

Hiányosak az iskolai testnevelés és a diáksport intézményi feltételei, ami főként a kisebb településeken okoz gondot. Szabó Máté ombudsman szerint a mai állapotok akadályozzák a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését. 

Az óvoda, az iskola, a kollégium – a Közoktatási törvényben meghatározott feladatai ellátásának keretei között – felelős a gyermekek, tanulók testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődéséért, a gyermek- és tanulói közösség kialakulásáért és fejlődéséért. Az állam az ifjúság egészséges fejlődése érdekében biztosítja a közoktatás és felsőoktatás testnevelését és sportját, valamint az intézményen kívüli diáksportot. Az állam a szabadidősport és a diáksport támogatásával is előmozdítja a mozgás-gazdag életmód elterjedését, a rendszeres testedzést.

A biztos ugyanakkor meg kellett állapítsa, hogy hiányosak az elvek megvalósulásának feltételei. Leginkább a községek és a kisebb települések iskoláiban korszerűtlen, elhanyagolt és balesetveszélyes a tornatermek többsége, hiányoznak az öltözők és az alapvető higiéniai feltételek. A kötelező eszközlistán szereplő felszerelések megléte ugyan az iskolaalapítás alapvető feltétele, azonban a fenntartók többsége csak részben képes teljesíteni az előírásokat. Érdemi változás mindaddig nem várható, amíg a megfelelő intézményi és tárgyi feltételek biztosítása kizárólag azokra az intézményekre kötelező, amelyek a rendelet hatálybalépése után kezdik meg a tevékenységüket. Szükség lenne a pályázati források további bővítésére, a kisebb települési önkormányzatok érdekében pedig a feltételrendszer liberalizálására.

Az ombudsman vizsgálata feltárta azt is, hogy valamennyi iskolaköteles gyermek részt vesz valamilyen szintű testnevelési foglalkozásban – visszásság ebben a kérdésben nem állapítható meg. A biztos jelentéséből azonban az is kiderül, hogy a legtöbb helyen csak a jogszabályban meghatározott minimális számú testnevelés órát tartják meg. Hiányzik az iskolai testnevelés minőségét garantáló szakmai felügyeleti rendszer, a minőség és a baleset-megelőzés követelményei a fenntartók anyagi lehetőségeinek függvényében érvényesülnek, és nem állnak rendelkezésre a szakmai protokollok. A testnevelő tanárok ezért nem tudhatják, hogy mely időtartamban és milyen szempontok alapján kell elvégezni a gyermekek fizikai állapotának kötelező felmérését.

Szükséges lenne a testnevelő tanárok képzési és továbbképzési rendszerének olyan átalakítása, amely szakmai egyeztetetés alapján igazodna az oktatási rendszer gyakorlati igényeihez – olvasható az ombudsman vizsgálati jelentésében. A testnevelés oktatásának ki kell terjednie a gyermekek egyéni adottságaihoz igazodó képességfejlesztésre is. Célszerű lenne a testnevelésben és a diáksportban rejlő nevelési és fejlesztési elveket, módszereket összefoglalni, és szélesebb szakmai körben – például képzések, továbbképzések alkalmával – közzétenni.

Az ombudsman a jelentésében megfogalmazott problémák megoldásában a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezéseit kérte. Ezekről és a vizsgálat további részleteiről a teljes jelentés a http://www.obh.hu/allam/jelentes/201101942.rtf oldalon olvasható.