null Az elmaradt lomtalanításról

Az elmaradt lomtalanításról

AJB-1354/2011

 

Nem volt pénz a lomtalanításra. Az önkormányzat arra bíztatta a lakosokat, hogy vigyék a nagyméretű hulladékot a temetőnél elhelyezett konténerbe, vagy darabolják fel és dobják a kukába a lomjaikat. Szabó Máté ombudsman a jogbiztonság követelményét látja sérülni a lomtalanítás elmaradásában.

A hatályos és egyértelmű jogszabályi előírások szerint a nagy darabos hulladék begyűjtéséről az önkormányzat évente legalább egy alkalommal köteles gondoskodni. Ám ez az egyik Pest megyei településen nem történt meg, egy panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult. A jegyző közölte, hogy a lomtalanítás anyagi források hiányában maradt el, a lakosok a lomokat akár a háztartási hulladékkal együtt, összedarabolva a hulladékgyűjtő edényekben, vagy akár a köztemetőnél álló konténerben is elhelyezhetik.

Szabó Máté hangsúlyozta, hogy a lomtalanítás nem fakultatív feladat, ez a tevékenység a hulladékszállítási közszolgáltatási tevékenység kötelezően előírt elemei között, jogszabályban meghatározott módon szerepel és az a célja, hogy a háztartási hulladékkal együtt – méreténél, jellegénél, illetve mennyiségénél fogva – nem kezelhető hulladékokat ellenőrzött módon gyűjtsék be. Így például csökkenthető annak az esélye, hogy az ingatlantulajdonosok a feleslegessé vált hulladékot szabálytalanul, esetleg környezetet veszélyeztető módon helyezik el – mutatott rá Szabó Máté. A konkrét esettel összefüggésben kiemelte, hogy az érintett település közelében található a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az Ipoly folyó is.

A biztos szerint nem értelmezhető a lomtalanítás elmaradásnak indokaként az önkormányzat által megjelölt forráshiány. A költség ugyanis a hulladékgazdálkodás egyik elve, a „szennyező fizet" elv alapján az ingatlantulajdonosokat terheli. Az ombudsman azt is megállapította, hogy a konkrét esetben a közszolgáltató és az önkormányzat között létrejött szolgáltatási szerződés nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, mivel nem teszi a közszolgáltatás kötelező részévé a lomtalanítás – önkormányzati szempontból – ingyenes megszervezését, ehelyett azt külön, az önkormányzattal fizettetné ki.

A biztos nem tartja elfogadhatónak azt az ötletet sem, hogy a kidobásra ítélt tárgyaktól a lakosok a háztartási hulladékkal vegyítve, vagy a köztemetőnél elhelyezett konténerbe dobva szabaduljanak meg. Álláspontja szerint így egyrészt fennáll annak a lehetősége, hogy a háztartási hulladék közé vele együtt nem kezelhető anyag kerül, másrészt a temetőnél kihelyezett konténer ellenőrzés nélküli igénybe vétele sem felel meg a lomtalanítás fogalmának.

Szabó Máté felkérte a település polgármesterét és jegyzőjét, hogy gondoskodjanak a jogszabályoknak megfelelő közszolgáltatási szerződés kidolgozásáról, intézkedjenek a mulasztás pótlásáról a közszolgáltatás megszervezésével kapcsolatos valamennyi jogszabályi kötelezettség maradéktalan teljesülése érdekében.