Az Egri Főegyházmegye tanévnyitóján tartott előadást az alapvető jogok biztosa
null Az Egri Főegyházmegye tanévnyitóján tartott előadást az alapvető jogok biztosa
„...Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók...” címmel tartott előadást a gyermekek jogairól a köznevelésben dr. Kozma Ákos ombudsman a mezőkövesdi Jézus Szíve-templomban 2021. augusztus 26-án.
Az Egri Főegyházmegye tanévnyitó Veni Sancte szentmiséjét dr. Ternyák Csaba egri érsek és Marton Zsolt váci püspök a főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények lelkipásztoraival celebrálta.
Ezt követően Marton Zsolt váci püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense, majd dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa tartott előadást.
Az ombudsman köszönetet mondott a pedagógusoknak a koronavírus-járvány idején a gyermekek oktatásában nyújtott erőn felüli munkájukért, folyamatos helytállásukért. „A jelen viszontagságai még tisztábban mutatnak rá, hogy mekkora pótolhatatlan érték mind a gyermekeink, mind az egész társadalom életében az oktatás és a nevelés, úgy is, mint közösségben, az egymásra hatásban való lét. Igaz ez mindannyiunk számára, de még meghatározóbb a sérülékeny csoportokba tartozók: a fogyatékossággal élő, az egzisztenciálisan rászoruló, a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek esetében” – hangsúlyozta az alapvető jogok biztosa.
Dr. Kozma Ákos a többi között kiemelte: „A jelenlegi helyzetben jelentős erőfeszítéseket igényel a biztonságos oktatás fenntartása gyermekeink számára, azaz az oktatáshoz való jog érvényesítése és hozzáférhetősége, különösen azon gyermekek esetében, akik valamely okból, családjuk egzisztenciális helyzete vagy éppen fogyatékosságuk, betegségük miatt kiszolgáltatott helyzetben vannak. A megfelelő színvonalú oktatás fenntartása a gyermekek szempontjából kulcskérdés. Kényes egyensúlyt kell fenntartani a gyermek legjobb érdeke, a biztonság és az oktatáshoz való jog biztosítása között, a korábbinál is erősebb együttműködésre és közös gondolkodásra van szükség.”