null Az állattartás jogi szabályozásáról

Az állattartás új jogi szabályozásáról

AJB-557/2013

 

Mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható – ezzel a tartalommal lépett hatályba 2012 októberében egy új szabályozás. Az alapvető jogok biztosa az önkormányzati hatáskör visszaállítását javasolja, mert a ma érvényes előírás nem tesz különbséget a települések típusai és az állattartás fajtái között.

A haszonállatok tartását a magasabb rendű jogszabályok mellett a helyi viszonyokhoz igazodóan az önkormányzatok állattartási rendeletei szabályozták. A 2012. október elsején hatályba lépett változás szerint mezőgazdasági haszonállat tartása, a tartás körülményei, az állatok egyedszáma önkormányzati rendeletben nem korlátozható. A Vidékfejlesztési Minisztérium az intézkedés egyik céljaként emelte ki, hogy helyreálljon az állattenyésztés, illetve a növénytermesztés egyensúlya.

Az ombudsmani intézmény létrejötte óta sok panasz tanúsította, hogy a haszonállatok tartása – különösen a nagyobb, városiasabb települések belterületén – egyre több konfliktussal jár. A problémák alapvető forrása az állattartással járó szaghatás, valamint az állatok környezetében megjelenő rovarok és rágcsálók nagy száma. Szabó Máté alapjogi biztos egy most elkészült jelentésében megállapította, hogy amíg egy városi környezetben idegennek minősülnek és valószínűsíthetően a terület rendeltetésszerű használatát is zavarják a mezőgazdasági haszonállatok tartásával járó szaghatások, addig ugyanezek általában elfogadottak egy falusi környezetben. Ezért lenne fontos, hogy az önkormányzatok a helyi viszonyoknak megfelelően (építési övezetek, kerületek vagy utcák szerinti bontásban) fajta és darabszám szerint szabályozzák az állattartást, lehetőséget biztosítva arra is, hogy megelőzzék a konfliktusokat, és hogy az esetleges vitákat, panaszokat az önkormányzat rendezze.

A biztos mindezek alapján felkérte a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegyen javaslatot az állatok tartásának olyan önkormányzati szintű szabályozására, amely figyelembe veszi a települések övezeti besorolását, a helyi viszonyokat.

A jelentés a 201300557.rtf oldalon olvasható.