Az alapvető jogok biztosának üzenete az egészségügyi világnap alkalmából
null Az alapvető jogok biztosának üzenete az egészségügyi világnap alkalmából
A jelenlegi világjárvány okozta rendkívüli veszélyhelyzetben mindennap köszönetünket fejezzük ki az egészségügyben fáradhatatlanul dolgozóknak. Azok a szakemberek azonban, akiknek kitartásáról az aktuális híradások szólnak, nem csupán a mostani körülmények között, de mindenkor helytállnak az egészségügyi ellátásban. Fontos tehát, hogy megtanuljuk az év minden napján értékelni az egészséget, megbecsülni az egészségügyben dolgozók elszántságát, türelmét és odafigyelését – hívja fel a figyelmet Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az egészségügyi világnap alkalmából.
Ma, az egészségügyi világnapon hivatalosan arra emlékezünk, hogy 1948-ban ezen a napon, április 7-én kezdte meg működését – az ENSZ szakosított intézményeként – az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. Ma ugyanakkor elsődlegesen a koronavírus-világjárvány miatt áll figyelmünk középpontjában e szervezet, amelynek célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása. Az egészségügyi világnap alkalmával most, ebben a rendkívüli veszélyhelyzetben arra is lehetőségünk nyílik, hogy egyetemes szinten forduljunk egyes betegségek felé, amelyek megelőzése és gyógyítása széles körű, alapos tájékoztatással jelentősen könnyíthető.
Azon hivatásoknak a képviselői, akik az egészségügyi ellátást nyújtják, a világ minden táján elismertek és a legfontosabb szakemberek közé tartoznak, az egészségügyi rendszer szívét és lelkét jelentik.
A magyarországi ombudsmanok csaknem huszonöt éves tevékenységük részeként folyamatosan vizsgálták a hazai egészségügy rendszerét. Az évente beérkező sok ezer beadványból minden huszadik valamilyen egészségügyi kérdést érint.
Az ombudsman a hazai hagyományos járó- és fekvőbeteg-ellátó rendszer mellett vizsgálta a háborítatlan szülés megvalósíthatóságát, a gyermekellátás összetett helyzetét, valamint a fogyatékossággal élő emberek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését. A jelentések külön is elemezték a pszichiátriai betegellátás, ezzel összefüggésben a korszerű orvoslás problémáit, továbbá feltárták a hajléktalan embereket segítő egészségügyi szervezetek nehézségeit.
A tudomány nem áll, nem állhat meg, a jól tájékozott betegek jobban gyógyulnak, a nemzetközi erőfeszítések egyre korszerűbb és fokozatosan fejlődő terápiákat tesznek elérhetővé. Az egészségtudatos élet fontos előrelépés, az egészségügyi rendszer működése mindannyiunk számára a mindennapi élet biztonságát jelenti. Ezért is ünnepeljük az egészséggel együtt – ma különösen – az egészségügyi rendszer valamennyi résztvevőjét. Tisztelet, elismerés és köszönet minden egészségügyben dolgozó számára.