null Az alapvető jogok biztosának üzenete a rendőrség napja alkalmából

 

A koronavírus-világjárvány és a terjedésének megfékezése miatt elrendelt veszélyhelyzet, a védelmünk érdekében hozott kijárási korlátozások és határátlépési szabályok betartása és betartatása mindenkitől rendkívüli erőfeszítéseket kíván. Fontos, hogy ezekben az emberpróbáló időkben azokra a szakemberekre is gondoljunk, akik biztonságunk megőrzésén dolgoznak nap mint nap. Köszönetünket fejezzük ki a Rendőrség vezetőinek és valamennyi magyar rendőrnek, akik a mostani körülmények között megfeszített erővel és kitartással, továbbra is azzal a szakmai elhivatottsággal végzik munkájukat, amelyet mindenkor tanúsítanak – hívja fel a figyelmet a rendőrség napja alkalmából Dr. Kozma Ákos ombudsman.

Ma április 24-e, Szent György napja van, 1992 óta Magyarországon ez a nap a Rendőrség napja.

A rendőri munka felelősségteljes hivatás. A rendőrök és a Rendőrség munkatársai hazánk egész területén és az ország határai mentén is, az év minden napján időt és energiát nem kímélve biztonságunk érdekében dolgoznak azért, hogy gyermekeink, szüleink és mi magunk is biztonságban élhessünk hazánkban.

Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa eme jeles nap alkalmából nagyrabecsülését és köszönetét fejezi ki a Rendőrség valamennyi tagjának azon szakmai elhivatottságukért és kitartásukért, amelyet egész évben, de különösen ezekben a rendhagyó időkben tanúsítanak, azért a rendkívüli erőfeszítésért és magas színvonalú munkáért, amelyet a jelenlegi koronavírus-világjárvány okozta veszélyhelyzet idején Magyarország közbiztonságának megőrzéséért végeznek.