null A vakok egyenlő közlekedési esélyeiért

A vak és gyengén látó emberek egyenlő közlekedési esélyeiért

AJB-37/2012

 

A hangos utastájékozatási rendszer nem működik a teljes villamos-, trolibusz- és autóbusz-hálózaton, ezért a vak és látássérült utasok jelenleg nem élhetnek egyenlő eséllyel a Budapesti Közlekedési Vállalat szolgáltatásaival. A busz- és villamosjáratok nagy részén akusztikus módon nem tájékoztatják az utasokat a megállóhelyekről és az átszállási lehetőségekről, ami a vak utasok számára ellehetetleníti, a látássérülteknek pedig jelentősen megnehezíti az önálló közlekedés lehetőségét. Szabó Máté alapjogi biztos a közlekedési vállalat vezérigazgatójának intézkedését kérte.

A BKV hangos utastájékoztatási rendszere korábban sokat segített a vak és gyengén látó embereknek, de a vidékről érkezőknek is azzal, hogy informált az átszállási lehetőségekről. A sorozatos forgalmi változások miatt azonban túl kicsinek bizonyult az idősebb járműveken üzemelő kijelző- és hangbemondó rendszerek memóriakapacitása, ezért a BKV még 2008-ban megszüntette ezt a szolgáltatását. Csupán néhány buszjárat új típusú járművein van berendezés, amely bemondja a következő megállót. Gondot jelent továbbá, hogy járatok számát a gyengén látó utasok számára olvashatatlan méretben írják ki.  Ugyanez a probléma a legtöbb digitális kijelzővel, valamint a megállókban használt utastájékoztató táblákkal is és ott sem nem áll rendelkezésre olyan hallható jelzés, amely a látássérült várakozót értesítené, hányas számú járat érkezett a megállóba.

A társaság részben a problémák orvoslására megkezdte utastájékoztató rendszereinek integrált fejlesztését, melynek legfontosabb eszköze a FUTAR projekt. Jelenleg alapvetően a háttér infrastruktúra kiépítése folyik. 225 megállóban hangosítással is rendelkező közterületi utastájékoztató kijelzőt telepítenek. A FUTÁR projektnek is köszönhetően ugyan jelentős előrelépések történtek, azonban a törvényben meghatározott határidőhöz, 2010. január 1-jéhez képest jelentős a késedelem.

Mindezekre tekintettel a biztos kezdeményezte a közlekedési vállalat vezérigazgatójánál, hogy vegye fel a kapcsolatot a vakok és látássérültek érdekeit védő szervezetekkel, az ő javaslataikat is figyelembe véve tegye meg a szükséges intézkedéseket. Egy másik ombudsmani javaslat nyomán a BKV a gyengén látók számára erős kontraszttal, a vakok számára megfelelő programozási megoldásokkal támogatott honlapot készített. Szabó Máté további intézkedést nem kezdeményezett, felhívta azonban a BKV Zrt. vezérigazgatójának figyelmét arra, hogy folyamatosan gondoskodjon az akadálymentes honlap tartalmának rendszeres frissítéséről.

A jelentés a /documents/10180/143994/201200037.rtf/2e85363a-93f5-4cea-8801-400652f79248 oldalon olvasható.