null A sérülő gyermeki jogokról

A sérülő gyermeki jogokról

AJB 4064/2012

 

Rendőri segítséget kért a gyámhivatal, mert attól tartott, hogy a szülők szembeszegülnek a gyermekük ideiglenes hatályú elhelyezését elrendelő határozat végrehajtásának. A szülők ezt is elpanaszolták Szabó Máté ombudsmannak és kifogásolták, hogy korlátozták a kapcsolattartásukat a gyermekükkel. Az ombudsman szerint a jogbiztonsághoz való jog és a gyermeki jogok is sérültek az ügyben.

A szülők azzal fordultak az alapvető jogok biztosához, segítsen, mert úgy vélik, hogy a gyermekeik ideiglenes hatályú elhelyezéséről, majd átmeneti nevelésbe, azaz állami gondoskodásba vételéről döntő hatóságok nem jártak el kellő körültekintéssel.

A hatósági eljárás azért indult, mert az óvoda jelezte: az apa az egyik gyermeket bántalmazta. A gyermekjóléti szolgálat az apát feljelentette, a rendőrségi eljárásban pedig az igazságügyi szakértői vizsgálat feltárta, hogy az apa folyamatosan, az anya időnként bántalmazta a gyermekeket. A jegyző ezért a gyermekeket ideiglenesen a nagyszülőnél helyezte el, ám ő egy hónap múlva meghalt, a szülők hazavitték a gyermekeiket, a hatóság azonban úgy döntött, hogy ideiglenes hatállyal nevelőszülőhöz helyezi a kicsiket. A gyámhivatal tartott a szülők ellenállásától, ezért a határozat végrehajtásához rendőri segítséget kért. Az ombudsman álláspontja szerint – különös tekintettel arra, hogy az ügyben érintett gyermekek öt és nyolc évesek – az intézkedés eltúlzott, gyermeki jogokat sértő volt.

Miután a szakértői bizottság nem javasolta a gyermekek családba való visszahelyezését, a kicsik továbbra is a nevelőszülőknél maradtak. Azóta az anya kéthetente két órában, az apa pedig egyáltalán nem találkozhat gyermekeivel. A szülők ez év áprilisában az anyai kapcsolattartás bővítését, valamint az apai kapcsolattartás szabályozását kérték. A gyámhivatal a gyermekek legjobb érdekét szolgáló kapcsolattartásról azonban a szakszolgálat javaslatának hiányában nem tud dönteni.

A gyermekvédelmi törvény szerint segítséget kell nyújtani a gyermek családi környezetbe való visszahelyezéséhez, az állami gondoskodásnak pedig addig kell tartania, amíg a család alkalmassá válik a gyermeknevelésre. Szabó Máté álláspontja szerint az anya számára kéthetenként két órában megállapított, az apának pedig nem engedélyezett kapcsolattartás oda vezethet, hogy az óvodás és a kisiskolás korú gyermek elidegenedik a szüleitől, nehézségekbe ütközik, vagy teljesen ellehetetlenül, hogy valamikor majd hazatérhessenek a családjukhoz.

A jelentés a /documents/10180/143994/201204064.rtf/aacd6ea6-03f5-4aca-a31e-87c38e51f504 oldalon olvasható.