null A pálhalmai utóvizsgálatról

Utóvizsgálat a pálhalmai börtönben

AJB-5622/2010

 

Megfelelően irányítja a parancsnok az ország legnagyobb, három börtönből álló büntetés-végrehajtási intézetét. Beosztottaival együtt következetes munkával igyekszik biztosítani a fogvatartottak megfelelő elhelyezését, ellátását, munkáltatását, jogaik gyakorlását, nevelését - vonta le tapasztalataiból a következtetést az ombudsman. Szabó Máté – immár a második helyszíni vizsgálatán – az elsőhöz képest jelentős fejlődést látott, de talált még javítani valót.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa most azt állapította meg, hogy az intézet parancsnoka sok mindent megtett az előző vizsgálatban feltárt problémák megszüntetésére. Több idő jut az orvosi ellátásra, ami már zökkenőmentesnek tekinthető. Valamennyi zárkában – a fegyelmiben is – van már folyóvíz és pontosabban szabályozták a házirend előírásait. Az intézet parancsnoka átcsoportosítással próbálta enyhíteni a nevelői létszámhiányt, ám a nevelői státuszok így sem igazodnak a feladatokhoz. Ez továbbra is azzal jár, hogy egyszerre kerülhet veszélybe az állomány és a fogvatartottak emberi méltósághoz való joga.

A sándorházai objektumot renoválták, kicserélték az ablakokat, szigetelték a homlokzatot és a tetőt, valamint a belső festéssel, a zuhanyozók folyamatos, de még be nem fejezett felújításával, az épületek előtti terület gondozásával, fogvatartottak egészségügyi várójának létrehozásával alakították ki az elítéltek emberi tartózkodásra alkalmas környezetét. A zuhanyozók egy része még felújításra vár, ebben az állapotukban ma még balesetveszélyesek, ami sérti a fogvatartottak egészséges környezethez és lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez való jogát.

A zárkák felszereltsége megfelelő, az elítéltek munkáltatása az intézet mindhárom alegységében pozitívnak mondható. Sándorházán azonban komoly problémát jelent, hogy a munkáltatás során a szükségesnél kevesebb nevelőnek és felügyelőnek kell naponta ügyelnie a sok fogvatartottra. Biztosítottak a vallásgyakorlás és a szabadidős tevékenység – a sport, a tanulás – feltételei. Megfelelő az ételek mennyisége és minősége, valamint a rokonokkal való kapcsolattartás lehetősége – tapasztalta az ombudsman. A három objektum közül azonban csak Sándorházán áll rendelkezésre az a technikai eszközpark, amely alkalmas a fogvatartottak, illetőleg a bv. intézetbe érkező látogatók átvizsgálására. Mélykúton és Bernátkúton az ilyen eszközök hiánya közvetlenül veszélyeztetheti nemcsak az ott dolgozó állomány, de a fogvatartottak biztonságát is.

A minden zárkában megtalálható Házirendet a biztos szerint módosítani kellene, mert az az elítéltnek küldött pénzösszeg felhasználását jogállami szempontból kifogásolható módon szabályozza.

Az ombudsman ezek után javasolta a belügyminiszternek, hogy vizsgáltassa meg a nevelői és felügyelői státuszok emelésének, és az ahhoz szükséges anyagi fedezet előteremtésének lehetőségét. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát arra kérte, hogy gondoskodjon újabb beléptetőrendszerek kialakításáról, továbbá – ahol még nem történt meg – a fogvatartottak valamennyi fürdőhelyiségének soron kívüli teljes felújításáról, az intézet parancsnokánál pedig  kezdeményezte, hogy módosítsa a Házirendet.