Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

A nemzetiségi középiskolai nevelés-oktatás számos problémával küzd. Nincs biztos tanulói és tanári utánpótlási bázisa, de a tárgyi feltételei is hiányosak. A nemzetiségi oktatás új szabályozása sem hézag- illetve ellentmondásmentes. A legsúlyosabb gondokat a roma nemzetiségi oktatás és az egyenlő bánásmódhoz való jog viszonya idézi elő. Megállapítások az alapvető jogok biztosa és a nemzetiségi jogi biztoshelyettes közös jelentéséből.

2010 óta öt átfogó nemzetiségi oktatási vizsgálatot folytatott le az ombudsmani hivatal. Az óvodától a felsőoktatásig megrajzolt helyzetkép utolsó eleme a középiskolai vizsgálat volt. A vizsgálatsort lezáró jelentésben Székely László ombudsman és a nemzetiségek jogvédelmével megbízott helyettese, Szalayné Sándor Erzsébet összesen 26 ajánlást, közöttük hét jogalkotási javaslatot fogalmazott meg. A jelentésben a biztos és helyettese a többi között arra mutatott rá, hogy a nemzetiségi oktatás mindennapi gyakorlatában sok esetben nem a nemzetiségi oktatáshoz és nyelvhez való jog az alapfunkció, hanem az idegennyelv-tanítás. Ugyanakkor láthatóak a személyzeti és a tárgyi feltételek hiányai is: a nemzetiségi általános iskolai tanulók 95%-a nem nemzetiségi középiskolát választ, a nemzetiségi gimnáziumban érettségizők elenyésző töredéke dönt a nemzetiségi pedagógusképzés mellett, valamint a tankönyvellátásban is vannak hiányok. A nemzetiségi oktatás új szabályozása sem hézag- illetve ellentmondásmentes.

A személyi és tárgyi feltételek vonatkozásában a roma nemzetiségi oktatásban jelentkeznek a legnagyobb problémák, miközben – ahogy ezt a biztos és a nemzetiségi jogi helyettes közös jelentése megállapítja – a roma nemzetiségi oktatás közvetett kapcsolatban áll az esélyegyenlőség, illetve az egyenlő bánásmód érvényesülésével is. A szakirodalom becslései szerint ugyanis a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nagyjából fele roma és a roma tanulók majdnem kétharmada halmozottan hátrányos helyzetű, így a roma nemzetiségi nevelés-oktatás értelemszerűen együtt jár a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók koncentrációjával – ami viszont még a legfelkészültebb tanárokat is nyomasztóan nagy feladat elé állítja. Sőt, mivel a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nagy aránya egyfajta tanári kontraszelekciót is elindít, a roma nemzetiségi oktatást folytató intézményeknek kifejezetten és következetesen rosszak az eredményességi mutatói. Mindezek miatt alapos okkal vethető fel a kérdés, hogy a roma nemzetiségi oktatás mai állapota általában véve nem sérti-e a tanulók tanuláshoz fűződő, illetve az egyenlő bánásmódhoz való alapvető jogát. 

A biztos és a biztoshelyettes közös álláspontja szerint átfogó, országos hatósági és hozzá kapcsolódóan független oktatásszociológiai vizsgálat során kellene feltárni a roma nemzetiségi oktatás tényleges helyzetét, a nemzetiségi oktatás igénylésének formai és tartalmi jogszerűségét, a személyi és tárgyi feltételek törvényességét, a működés pedagógiai-tartalmi színvonalát.  E vizsgálat alkalmas volna egy országos szegregációs térkép megrajzolására is, ha az így kapott adatokat összekapcsolnák a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók adatbázisával, a kompetenciamérés kérdőíveinek releváns adataival és továbbtanulási mutatókkal. A vizsgálat széles adatbázisa alapján elemezni lehetne a tanuláshoz, a nemzetiségi oktatáshoz való jog, az esélyegyenlőség, illetve az egyenlő bánásmód érvényesülésének a viszonyát, meg lehetne határozni az integráció érdekében szükséges és lehetséges intézkedéseket, vagy azt is, milyen átfedés van a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szegregációja és a roma nemzetiségi oktatás között.

Az ombudsman és nemzetiségi jogi helyettese hangsúlyozza, hogy az államnak elsőrendű kötelezettsége az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme, ezért az állam szervei a jogellenesen megszervezett oktatási elkülönítés rendszerszintű és konkrét esetei kapcsán csak rendkívül alaposan elemzett és kivételesen súlyos okok alapján érvelhetnek az integráció érdekében szükséges intézkedések megtételének lehetetlenségével.