A közlekedés biztonságáról és az állami szervek szerepéről
null A közlekedés biztonságáról és az állami szervek szerepéről
Az ombudsman a közlekedés biztonságáról és az állami szervek szerepéről
OBH 3045/2008
Ne csak a balesetek hatására javítsanak a gyalogátkelők biztonságán. Szabó Máté ombudsman felkérte a közutak kezelőit, hogy szükség esetén készítsenek intézkedési tervet, az oktatási miniszternek pedig javasolta, hogy vizsgálja meg, megfelelően készítik-e fel a gyermekeket a közlekedésre.
Az országgyűlési biztos a híradásokból értesült arról, hogy Pécsett egy 20 hónapos kisgyermek és a nagymamája, Bonyhádon pedig egy négyéves kislány vesztette életét kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, közlekedési balesetben. A vizsgálatok megállapították, hogy az átkelőhelyek megfeleltek az előírásoknak, mégis mindkét településen jelentős átalakításokra, fejlesztésekre került, illetve kerül sor. Az esetleges büntetőjogi felelősség megállapítása nem az ombudsman feladata, ugyanakkor a szükségesnek tartotta felmérni az érintett szervek intézkedéseit, valamint általánosságban a gyalogos-közlekedés helyzetét.
2007-ben Magyarországon csaknem háromezerötszáz embert gázoltak el, minden harmadikat kijelölt átkelőhelyen. A balesetek kevesebb, mint fele történt a gyalogosok hibájából. A KRESZ egyfelől rögzíti, hogy a járművel közlekedő a kijelölt átkelőhelyen köteles a gyalogosnak elsőbbséget adni, de előírja azt is, hogy a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről és tartózkodnia kell minden olyan magatartástól, ami megzavarhatja vagy megtévesztheti a járművek vezetőit.
Az országgyűlési biztos emlékeztetett arra, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szerint a közúti forgalmi rend kialakításánál különös figyelmet kell fordítani a gyalogos átkelőhelyek elhelyezésére és megjelölésére, a gyalogos- és kerékpáros forgalom biztonságára. Forgalomtechnikai, közlekedésbiztonsági szakkérdésekben azonban az ombudsman nem foglal állást. A gyalogátkelők megközelítésére vonatkozó szabályok esetleges módosítását széles körű egyeztetést igénylő szakmai kérdésnek tekinti. Arra viszont felhívja a figyelmet, hogy az egyértelmű jogszabályi háttér, a gyalogátkelőhelyek kijelölése és korszerűsítése, a fokozott rendőri jelenlét sem helyettesítheti a türelmet, a felelősségteljes magatartást, annak fontosságát, hogy a közlekedés résztvevői figyeljenek egymásra.
Szabó Máté leszögezte, hogy az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző érték, aminek garantálásában az államnak igen nagy szerepe van. A gyalogos-átkelőhelyek létesítése, karbantartása és indokolt esetben fejlesztése közvetlen összefüggésben áll az élethez való joggal. Különösen veszélyeztetettek a gyermekek, ezért az ő védelmük, biztonságos közlekedésre nevelésük kiemelt fontosságú, ami a szülők és a nevelési-oktatási intézmények közös feladata.