null A kárpótlási ügyben adott miniszteri válaszról

Kárpótlás: előkészületek 17 év óta, újabb egyeztetésekkel

Az igazságügyi miniszter válasza az ombudsmannak

 

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint 1992-től máig 12 változat készült el a kárpótlási törvénytervezetből, amelynek alapján kártalanítást fizetnének a második világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere veszteseinek. A kárpótlás azonban kizárólag az elvett vagyonért járna, és csak részleges lehet – derül ki a miniszter válaszából, amelyet az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresésére küldött.

Az ombudsmani hivatal létrehozása óta több panaszos sérelmezte, hogy a magyar állam nem teljesíti a párizsi békeszerződésben foglalt kárpótlási kötelezettségét, nem nyújt kárpótlást a lakosságcsere következtében elvesztett javakért. Az országgyűlési biztosok a tevékenységükről készült éves beszámolókban rendszeresen kitértek arra, hogy az Alkotmánybíróság döntései ellenére máig nem született meg a törvény, ezért nem fejezhető be a kárpótlási folyamat – emlékeztetett Szabó Máté ombudsman. Az Országgyűlés 2009. évi tavaszi ülésszakának törvényalkotási programja sem tartalmazza a törvényjavaslatot, ezért a biztos felkérte az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy tájékoztassa a jogalkotás késedelmének okáról.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter amellett, hogy ír a tervezett újabb szakértői egyeztetésről, tudatja azt is, hogy a kárpótlás szabályozását több körülmény nehezíti. Ilyen például, hogy igen sokrétűek az igények. A törvényjavaslat csak a tulajdon elvesztésének sérelmét orvosolná, és nem lehetne figyelemmel a személyes tragédiákra. Emellett hatvan év távlatából nehéz beszerezni a kárpótláshoz szükséges iratokat, más bizonyítékokat. Közelebbi adatok híján pedig nem becsülhető meg, mennyibe kerülne a törvény szerinti kártalanítás – áll a miniszter válaszában.

A legutóbbi javaslatot a kormány első olvasatban megtárgyalta, döntött az előkészítés folytatásáról, amibe bevonták az érintett érdekképviseleti szervezeteket is. Velük azonban nem sikerült megállapodni, mert ők a korábbi vagyoni kárpótlások szabályozási elveitől lényegesen eltérő megoldás, a teljes körű kártalanítás, az eredeti állapot helyreállítása mellett érveltek – a többi között ez is olvasható a válaszban. Az igazságügyi és rendészeti miniszter a múlt és a jelen állapotait úgy összegzi, hogy „a parlamenti pártok képviselői által tudottan, több kormányzati ciklus óta húzódik a szabályozás, s miután valamennyi kormányzat mérlegelte egy új törvény hatásának politikai, társadalmi és gazdasági előnyeit, illetve hátrányait, ez ideig olyan következtetésre jutottak, amelynek eredményeként érdemi megoldás nem született". A miniszter leveléből kiderül az is, hogy a tárcavezető a kárpótlással kapcsolatban újabb szakértői egyeztetést kíván kezdeményezni.