null A jövő nemzedékek szószólója a kishantosi gazdaság történéseiről

„Az alapvető jogok biztosa és helyettese a sajtóból értesült arról, hogy Kishantosban, az eddigi biogazdaság földjein az állami földbérlet-pályázaton nyertes új gazdák beszántották a zöld vetést. A Kishantos kapcsán indult vizsgálat során a biztos és helyettese a jövő nemzedékek szószólója még tavaly decemberben megállapította, hogy a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre. Az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak biztosítania kell az Alaptörvény P) cikkben foglalt, a nemzet közös örökségével kapcsolatos követelmények maradéktalan érvényesítését, a biogazdálkodás eredményeként létrejövő környezeti értékek figyelembe vételét.

A biztos és helyettese 2013 decemberében felhívta a Vidékfejlesztési Minisztert, hogy tegye meg az értékek megóvását biztosító intézkedéseket. A miniszter 2014. február 5-én kelt válasz levelében azt a tájékoztatást adta, hogy intézkedett „a  javasolt, illetve kifogásolt szempontok, valamint eljárási hiányosságok figyelembevételéről, pótlásáról". Ígéretet tett arra is, hogy létrehozza a szakmai és civil szervezetek bevonásával azt a szakmai fórumot, melynek bevonásával kidolgozza az alkotmányos védelemhez szükséges stratégiát és intézkedési tervet, és kérte az ombudsmant Hivatalt a bizottság munkájában való részvételre. Az alapvető jogok biztosa erre a feladatra környezetvédelmi helyettesét, Dr. Szabó Marcelt kérte fel, amelyről a minisztert is tájékoztatta.

A biztoshelyettes aggályosnak tartja, hogy a bizottság a mai napig nem alakult meg, és nem tudható az sem, hogy a miniszter milyen intézkedéseket tett annak érdekében, hogy a területen kialakult környezeti értékeket megőrizze. Az eset kapcsán Szabó Marcel a sajnálatát fejezte ki, és ismételten hangsúlyozta, hogy a több évtizedes biogazdálkodás létrehozta környezeti értékek védelme az Alaptörvény P cikke alapján mindenki kötelessége."