null A fiatalkorú szabálysértők elleni eljárásról

Gimnazista szabálysértők rács mögött

 

Három gimnazista lány fogadásból megpróbált ellopni néhány bizsut egy budapesti belvárosi boltból. Amikor a biztonsági őr észrevette őket, állításuk szerint megbánták tettüket, és visszaadták az ékszereket. A rendőrök az új szabálysértési törvényre hivatkozva előállították a tizenöt éves lányokat az illetékes rendőrkapitányságra, és mintegy másfél napig fogva tartották őket.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté a médiából értesült az esetről és vizsgálatot rendelt el. A hírek alapján ugyanis kérdéses volt, hogy a rendőrök megfelelően mérlegelték a törvény szerint lehetséges eszközök alkalmazását, azt, hogy az elkövetett cselekményhez képest szükséges és arányos volt a lányok előállítása, őrizetbe vétele, és megfelelt-e az előírásoknak a fogva tartás módja, körülményei. A lányokat megbilincselve, éjjel zárták rendőrségi fogdába, ahol több mint másfél napot töltöttek. A szüleiket – bár kellett volna – nem azonnal értesítették az előállításról, meleg ruhát nem kaptak, egyiküket már az első este kórházi pszichiátriai osztályra kellett szállítani. Amikor pedig a másik kettőnek a szülei megpróbáltak meleg ruhát vinni a fogdába, arról tájékoztatták őket, hogy az őrizetesek vasárnaponként kaphatnak csomagot, amihez az őket beszállító kapitányság engedélye szükséges.

Az ombudsman felkérte az illetékes főkapitányt, vizsgálja meg az ügyet, és arra is választ vár, hogy a diáklányok az előállításuk ideje alatt beszélhettek-e telefonon szüleikkel, védővel, egyáltalán tájékoztatták-e őket a védelemhez való jogukról. Szabó Máté levelében a belügyminisztertől azt kérdezte, hogy 18 év alatti gyermekek őrizetbe vételét, elzárását kis kárértékű szabálysértések miatt összeegyeztethetőnek tartja-e a Gyermekek Jogairól Szóló New York-i Egyezménnyel és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, valamint Alkotmányunk 67. § (1) bekezdésében foglaltakkal? Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra.

Az ombudsman a minisztertől tájékoztatást kért arról is, hogy van-e olyan kormányzati elképzelés, amely a gyakorlati tapasztalatok alapján a szabálysértési törvény kiskorúakkal kapcsolatos rendelkezéseit módosítaná.