null Megnyitotta Miskolci Területi Irodáját az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2022. március 22-én megnyitotta Miskolci Területi Irodáját, így április 1-jétől Szeged, Debrecen és Győr mellett immár az észak-magyarországi nagyvárosban is kezdeményezhető személyesen az ombudsmani eljárás megindítása. Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa a megnyitón kiemelte: a területi irodák az állampolgárokkal, egyúttal az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülő emberekkel való még hatékonyabb kapcsolattartást is szolgálják.

Évente közel nyolcezer beadvány érkezik az ombudsmani intézményhez, amelynek alapvető célja, hogy a rendelkezésére álló jogi eszközök felhasználásával segítsen mindazoknak, akiket valamilyen alapjogsérelem ért.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) 2022-ben területi irodákat létesített Magyarország hat régióközpontjában, ami a nemzetközi gyakorlatban is újdonságnak számít.

„Álláspontom szerint legfőbb küldetésünk, hogy minél több ember számára nyújtsunk segítséget, és hivatalba lépésem óta azon dolgozom, hogy minél közelebb tudjunk kerülni az emberekhez. Éppen ezért döntöttem úgy már 2020 tavaszán, a pandémia kezdetekor is, hogy a koronavírus-járvány megfékezése céljából bevezetett intézkedések végrehajtását személyesen szeretném nyomon követni a lehető legtöbb helyszínen, és indítottam el országos látogatássorozatomat, ami jelenleg is folyamatosan zajlik. És éppen ezért kísérem folyamatosan személyesen figyelemmel a magyar–ukrán határszakaszon az aktuális helyzetet, az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülő emberek fogadásának körülményeit és a segítésük érdekében tett intézkedéseket. E törekvésem egyik következő állomása tehát – a „Közelebb az emberekhez” mottó jegyében – regionális irodáink létesítése, amelyek az állampolgárokkal, egyúttal az Ukrajnából érkező menekültekkel való még hatékonyabb kapcsolattartást is szolgálják” – hívta fel a figyelmet dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az AJBH Miskolci Területi Irodájának megnyitóján.

Az ombudsman kiemelten fontosnak tartja, hogy ezekben a rendkívüli időkben minél több embernek nyújthasson közvetlenül jogi és humanitárius támogatást az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Ezért az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézménye az ukrajnai háború kitörését követő napokban ideiglenes területi irodát nyitott a záhonyi vasútállomáson, az elmúlt héten pedig információs pontot a beregsurányi gyűjtőponton.

Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta: „Mindenki számíthat Magyarország segítségére! Kollégáink a válság kirobbanása óta folyamatosan a helyszínen dolgoznak, segítik az ügyintézésben, jogi tanácsadásban a Záhonyon keresztül hazánkba menekülőket, valamint a beregsurányi gyűjtőponton elszállásolt embereket. Emellett a többi között Debreceni, és immár Miskolci Területi Irodánk munkatársa útján is segítséget nyújtunk a hozzánk fordulók számára. Budapest, Szeged, Győr és Debrecen mellett áprilistól pedig Miskolcon is várjuk majd mindazokat, akik ombudsmani segítséget kérnek. Területi irodáink megnyitásával megteremtettük annak a lehetőségét, ami intézményünk fennállása során korábban nem létezett: a vidéken élő emberek a lakóhelyükhöz közeli helyszíneken is kezdeményezhetik személyesen az alapvető jogok biztosa eljárásának megindítását. Azt gondolom, ez mindannyiunk számára egy közös és fontos érték.”

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az alapvető jogokat érintő, valamint rendőri intézkedéssel összefüggő panaszok, közérdekű bejelentések és a kezelésükkel szembeni panaszok kivizsgálása mellett 2021. január 1-je óta diszkriminációs ügyekben hatóságként is eljár.

Az AJBH területi irodáiban is minden egyes ügytípusban kezdeményezhető az ombudsmani eljárás, amely ingyenes, a vizsgálat költségeit az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala előlegezi és viseli. Az ügyintézésre előzetes bejelentkezést követően nyílik lehetőség. Annak érdekében, hogy áprilistól már személyesen is fogadhassák az ügyfeleket, az AJBH miskolci területi referense telefonos elérhetőségén már a holnapi naptól rendelkezésre áll.