Vissza

„Bejelentővédelem, antikorrupció, integritás” konferencia

Kezdete:
2015.04.15. 9:00
Végződik:
2015.04.15. 13:00

 

Tisztelt Érdeklődő!

Az alapvető jogok biztosáról, valamint a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvények 2014. január 1-jétől új feladatokat határoztak meg az alapvető jogok biztosa számára, a közérdekű bejelentések kezelésével kapcsolatban.

E felhatalmazás alapján alakítottuk ki, és üzemeltetjük a közérdekű bejelentések megtételére, és nyilvántartására szolgáló védett elektronikus rendszert, folytatjuk le az egyéni bejelentések alapján, valamint hivatalból elrendelt, az állami szervek közérdekű bejelentés kezelési gyakorlatával összefüggő vizsgálatokat.

Az új szabályozás célja a közérdekű bejelentők támogatása, személyes adataik zárt kezelése, és védelme volt, amely közelebb vezethet az antikorrupciós társadalmi részvétel növekedéséhez, végső soron a korrupció visszaszorításához is. E folyamatok segíthetik az integritás érvényesülését az állami szervek működésében, tehát a vonatkozó normáknak, a meghatározott célkitűzéseknek, értékeknek, és elveknek megfelelő működést.

A feladatellátás megkezdésétől eltelt több mint egy év során szerzett tapasztalataink lehetőséget kínálnak arra, hogy áttekintsük az eddigi működést, és értékeljük annak eredményeit.

A fentiekre tekintettel tájékoztatni szeretném, hogy a „Bejelentővédelem, antikorrupció, integritás” témakörében 2015. április 15. (szerdán) 9.00 és 13.00 óra között szakmai konferenciát szervezünk

az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában  

(1051 Budapest, Nádor u. 22.)

A rendezvény programjáról az alábbi dokumentumból tájékozódhat.

Őszintén remélem, hogy felkeltettük a téma iránti figyelmét, és jelenlétével megtiszteli rendezvényünket. Szíves visszajelzését a bejelentovedelem@ajbh.hu e-mail címre várjuk.

 

Bejelentővédelem, antikorrupció, integritás

Részletes program:

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (1051 Budapest, Nádor u. 22. – Korczak terem)

2015. április 15.

 

Moderátor:    Csink Lóránt

8.30                 Regisztráció

9.00-9.10        Székely László (az alapvető jogok biztosa)

          Köszöntő

9.10-9.30        Pallai Katalin (NKE, egyetemi docens)

          Az integritás szemlélet, mint érték

9.30-9.50        Princzinger Péter (NKE Vezető- és Továbbképző Intézet igazgatója)

          Integritás a közigazgatási továbbképzésben

9.50-10.10      Báger Gusztáv (PPKE, egyetemi tanár)

          A korrupció mint társadalmi jelenség

10.10-10.30    Hornyák Gábor (NVSZ Korrupciómegelőzési Főosztály, főreferens)

          A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerepe a Nemzeti Korrupcióellenes Program megvalósításában

10.30-11.00    Kávészünet

11.00-11.20    Dobos Csaba (Pest Megyei Kormányhivatal, Integritás tanácsadó)

          Integritás és bejelentőrendszer a Pest Megyei Kormányhivatalban

11.20-11.40    Gulyás Attila (AJBH, főosztályvezető)

                          A közérdekű bejelentések megtételére és nyilvántartására szolgáló elektronikus rendszer kialakítása, üzemeltetése és

                          működésének tapasztalatai

11.40-12.00    Jászberényi Éva (AJBH, főosztályvezető-helyettes)

                          A közérdekű bejelentések intézésének kérelemre és hivatalból történő vizsgálata, az eljárások tapasztalatai

12.00-12.20    Hidvégi Fanny (TASZ, Adatvédelmi és Információszabadság programvezető)

          A közérdekű bejelentők védelmének elméleti és gyakorlati hiányosságai

12.20               Hozzászólások, Zárszó

          Állófogadás

 

Típus:
esemény 2015