null Metrópótló autóbuszok zajterhelésével kapcsolatban foglalt állást az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója

A környezetvédelmi hatóság a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, ugyanakkor a lakók egészséges környezethez való joga szempontjából a környezetvédelmi működési engedélyben foglalt előírások betartása mellett is súlyosan sérelmes helyzet áll fenn a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában a metrópótló buszok okozta zajterhelés miatt – állapította meg közös jelentésében Dr. Kozma Ákos és Dr. Bándi Gyula. Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója egyebek mellett arra kérte fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját, hogy tekintse át a projekt közlekedési és zajvédelmi beavatkozásokon kívüli lehetőségeit a lakosok életkörülményeinek javítására.

A panaszos a Budapest XIX. kerületi Vak Bottyán utca lakosaként az M3-as metrópótló autóbuszok útvonalán megnőtt zajterhelés miatt fordult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához. A metrófelújítás alatt a Vak Bottyán utcán haladnak a pótlóbuszok, ez munkanapokon nappali időszakban 1500 darab, éjjeli időszakban 152 darab járatot jelent. A környezetvédelmi hatóság a panaszbejelentések alapján zajvizsgálat elvégzésére, majd a határértékek jelentős túllépése miatt zajvédelmi szempontú részleges környezetvédelmi felülvizsgálat elvégzésére kötelezte a BKK-t. A környezetvédelmi hatóság által kiadott környezetvédelmi működési engedély kiemelte, hogy a határozat rendelkező részében nem a terhelés határértékek alá csökkentésére, hanem a határértékek jelentős túllépésének elkerülésére tesz kötelezést. Ezek alapján a tevékenység a környezetvédelmi működési engedély rendelkezéseit betartva is folyamatosan határérték feletti terheléssel jár, így az engedély az ott élő lakosokra nézve folyamatos környezetszennyezéssel járó tevékenység folytatását teszi lehetővé. 

Dr. Kozma Ákos és Dr. Bándi Gyula az AJB-1026/2020. számú ügyben készült közös jelentésében feltárta, hogy a környezetvédelmi hatóság eljárása a környezetvédelmi törvény (Kvt.) és a zajvédelmi ágazati szabályok rendelkezéseinek megfelelt, eljárásával összefüggésben az ombudsman és helyettese alapvető jogot érintő visszásságot nem állapított meg.

A jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy a lakók egészséges környezethez való joga szempontjából a környezetvédelmi működési engedélyben foglalt előírások betartása mellett is súlyosan sérelmes helyzet áll fenn. Az Alkotmánybíróság szerint a zajterhelési határértékeket az emberi egészség védelmére tekintettel határozták meg, ezek egészségügyi határértékek, és ezek kifejezetten az emberi egészséggel való összefüggésükben jelentik az egészséges környezethez való jog garanciáját. Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek szószólója jelentésében hangsúlyozta, amennyiben a metrópótlás megszervezése során nincsen olyan zajvédelmi vagy közlekedési technológiai megoldás, amely a zajterhelést határérték alatt tudja tartani, a projektnek magában kellene foglalnia a határértékek ilyen fokú túllépésének idejére akár az érintett lakosok ideiglenes és megfelelő, más ingatlanban történő elhelyezését.

A jelentés kiemelte, sérti a fenntartható fejlődés és a megelőzés elvét az, ha a környezeti javakat, elemeket ingyenesként kezelve, azok terhelését a beruházási, fejlesztési döntéseknél figyelmen kívül hagyják.

Az alapvető jogok biztosa és helyettese felkérte a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját, hogy tekintse át a projekt közlekedési és zajvédelmi beavatkozásokon kívüli lehetőségeit a lakosok életkörülményeinek javítására a metrófelújítás befejezéséig tartó időszakra vonatkozóan, továbbá fontolja meg, hogy részben, bizonyos (például hétvégi, kora hajnali vagy késő esti) időszakok esetén sem lehetséges-e alternatív útszakaszok bevonása által a Vak Bottyán utca forgalmának csökkentése.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-1026/2020