null A Bács-Kiskun Megyei „Platán” Integrált Szociális Intézmény utóvizsgálatával összefüggésben foglalt állást az ombudsman

Nem észlelt az Alaptörvény III. cikkével összefüggő, rossz bánásmódra utaló visszásságot a Bács-Kiskun Megyei „Platán” Integrált Szociális Intézmény második utóvizsgálata – állapította meg jelentésében az alapvető jogok biztosa. 

A Bács-Kiskun Megyei „Platán” Integrált Szociális Intézményben a korábbi látogatások során megállapított visszásságok orvoslását és az ajánlások megvalósulását ellenőrizte az ombudsman. Az újabb utóvizsgálatot az indokolta, hogy az AJB-3772/2017. számú jelentés a nem orvosolt problémákon túl további, időközben kialakult visszásságokat is feltárt. Az Intézményben összesen 97 ellátott élt, és mindössze hat személy nem állt gondnokság alatt. 82 ellátott a cselekvőképességet teljesen, tíz személy részlegesen korlátozó gondnokság alatt állt.

Dr. Kozma Ákos az AJB-518/2020. számú ügyben készült jelentésében feltárta, hogy az Intézményben foglalkoztatott ápolók és gondozók, fejlesztőpedagógusok, szociális és mentálhigiénés munkatársak, foglalkoztatás-szervezők létszáma megfelelt az SzCsM-rendelet 2. számú mellékletében a bentlakást nyújtó ápoló-, gondozóotthon számára előírt szakmai létszámnormáknak, azonban továbbra is szükség lenne gyógytornász alkalmazására. Az ombudsman megismételte az emberi erőforrások minisztere részére a korábbi, AJB-372/2015. számú ügyben tett ajánlást a gondnokság alá helyezett személy és gondnoka között a fogamzásgátlással (méhen belüli fogamzásgátló eszköz alkalmazásával), művi meddővé tétellel, valamint a gondnokolt személy terhességének megszakításával összefüggésben meglévő véleménykülönbség esetére alkalmazandó eljárásrend kidolgozása ügyében.
A jelentés felhívta a figyelmet, hogy az intézményi szobák beosztása a korábbi vizsgálatok óta megváltozott. Az Intézményben a harmadik látogatáskor körülbelül 16-18, 20-27 és 22-33 m2 nagyságú két-, három- és négyágyas szobák voltak. Két négyágyas szobát leszámítva az egy ellátottra jutó élettér a jogszabályban előírt négyzetméter-előírásnak megfelelt. Az Intézmény felújításakor kialakításra került öt férfi és öt női, valamint egy akadálymentes zuhanyzó, hét férfi és hét női illemhely, illetve akadálymentes illemhely is. Két élettársi szoba volt az Intézményben, amelynek társalgójában a panaszláda elhelyezésre került.

A jelentés kiemelte, hogy az ellátottak étrendje kellően változatos volt, összetételében megfelelt az egészséges táplálkozás követelményeinek. A második látogatás óta új pszichiáter szakorvos gondozta a lakókat, aki a korábban kifogásolt brómtartalmú készítmény használatát megszüntette. A látogatócsoport által megtekintett foglalkozásokon az ellátottak képességeikhez igazodó feladatokat kaptak. Az Intézmény számára a foglalkozásokhoz szükséges eszközök, színezők, ceruzák, papíráruk és más kellékek anyagi fedezetének biztosítása nehézségeket okozott, és a külső programokon, kirándulásokon is csak azok az ellátottak tudtak részt venni, akik a költségekhez hozzá tudtak járulni. Az ellátottaknak szervezett valamennyi foglalkozáson harmonikus volt a légkör. 

Az Intézmény a mentálhigiénés munkatársak segítségével a lakókat felvilágosította a fogamzásgátlás mibenlétéről és szükségességéről. A felvilágosító-tájékoztató foglalkozások ellenére az Intézményben élő nők nem saját döntésük, hanem a gondnokuk által adott hozzájárulás alapján szednek fogamzásgátló tablettát.

A látogatás az Alaptörvény III. cikkével összefüggő, rossz bánásmódra utaló visszásságot nem észlelt.

A következő linkre kattintva elérhető a vonatkozó jelentés: AJB-518/2020.